egy időre legalábbis biztosan.
Gondolom pár embernek feltűnt, hogy jó ideje nem frissítettem, nos ennek három oka van. Egyrészt korábban eldöntöttem, hogy nem írok magamról, mert kit érdekel egy ilyen ellentmondásos személyiség, mint én. Másrészt bár eszembe jutott pár dolog amiről írhatnék, végül különböző okok miatt mégsem publikáltam a gondolataimat, úgy éreztem, nem érné meg, csak önmagamat ismételném. Zenéről sajnos nem is tudtam volna írni, egy koncertre sem tudok mostanában elmenni és jó ideje nem hallottam egy új lemezt sem.
Így hát el is érkeztünk az utolsó indokhoz: egyszerűen nincs semmi időm. Főállásban dolgozni, nappali tagozatos hallgatóként helytállni az ország egyik legjobb egyetemén, zenélni és élni az életemet egyszerre azért nem kis feladat. Nem önsajnáltatásból mondom, pár dolgot én vállaltam be, és azt hiszem így ideiglenesen(?) le kell mondanom a blogolásról.
De talán ezzel is elértem valamit, a kezdetleges - megmosolyogtató - próbálkozások után a közepe-végefelé sikerült összehozni pár vállalható írást (meg a "gonosznak" titulált designt :) ), az a néhány hűségesebb olvasó pedig megismerhette a gondolkodásomat. Lehet ebben a műfajban ennél több? Az esetek nagy részében nem. Most viszont másra kell koncentrálnom, rokksztár szeretnék lenni, és ezen aktívan munkálkodom, általában minden nap este 9-től éjfélig, ha van rá lehetőségem.
Olvasni viszont továbbra is fogok, az írásaimat sem veszem le, egyszer talán újra elkezdem, ha lesz mit és miért mondanom. Most nincs.
Az alant hallgatható avagy látható szám erősen idevág, tessék csak jól odafigyelni, van benne jókedv és egy rakás jó csaj, egyik sem fog megártani.
I want a new tour bus full of old guitars
My own star on Hollywood Boulevard
Somewhere between Cher and
James Dean is fine for me
I'm gonna trade this life for fortune and fame
I'd even cut my hair and change my name
'Cause we all just wanna be big rockstars
And live in hilltop houses driving fifteen cars
The girls come easy and the drugs come cheap
We'll all stay skinny 'cause we just won't eat
And we'll hang out in the coolest bars
In the VIP with the movie stars
Every good gold digger's
Gonna wind up there
Every Playboy bunny
With her bleach blonde hair
And well... Hey, hey, I wanna be a rockstar!