amikor korábban már sejteni lehetett, hogy hamarosan bekövetkezik, azon gondolkoztam, hogy mi az, amit még mindenképpen meg akarok osztani vele. persze sok száz kilométer távlatából elég naiv voltam, de amikor találkoztam vele, egyből világossá vált, hogy abban az állapotban felesleges a kommunikáció. a szavakat hallja, és valószínűleg összeállnak maguk a mondatok is, csak már nem érdekes, hogy mit mondok. nem érdekes az sem, hogy más mit mond, mert ilyenkor az ember csak befelé figyel és küzd.
az akkor feltett kérdésre viszont még ma sem tudok válaszolni. nem tudom, hogy mi hiányzott kettőnk kapcsolatából, de valami nagyon. főleg az utolsó pár évben, ekkor már alig beszéltünk egymással, és ezen a betegség fenyegetése sem változtatott semmit, sőt.
pedig sok mindenben hasonlítottunk. a hülye szóvicceket, az állandó kritizálást, és még ezer más dolgot is tőle örököltem. vicces, de azt is csak a halála előtt pár héttel tudtam meg, hogy fiatalkorában számokat írt. azt tudtam, hogy zenélgetett, de azt nem, hogy komolyabban is foglalkozott vele. elhoztam azt a pár kottát és dalszöveget. az elmúlt negyven évben ugyan sokat változott a könnyűzene, így az ő dalai biztos nem szólnak már a rádióból, mégis, személyesebb emléket nem hiszem, hogy el tudnék képzelni.
...innentől három különböző verziót írtam meg és töröltem ki. nincs mit hozzáfűznöm, csak azt, hogy hiányozni fogsz, Apu!