Vicces, hogy rendszeresen csak akkor blogolok, amikor nem történik semmi. Mostanában besűrűsödtek a dolgok, talán csak az egyetem az, amit kicsit elhanyagolok.

Asszem', hogy erről egyszer már írtam, de valami hihetetlen mértékben felbassza az agyamat (igen, erre már nem lehet jobb szót találni), hogy a hallgatók nagytöbbsége vagy olyan szakra jár, ahol a legdurvább vizsgára elég 3 nap tanulás - és emellett természetesen sír a szája, hogy 10-12 vizsgája van, igaz, együtt nem olyan nehéz mint nálunk egy combosabb tárgy -, vagy pedig egyszerűen csalnak (vagy mindkettő egyszerre, az már a szánalmas kategória).

Hívjatok lúzernek, de mióta betettem a lábam az egyetem kapuján, minden egyes jegy a saját tudásomat tükrözte. Egy betűt nem lestem, nem puskáztam. Nagyon megszenvedek a diplomámért, de ha meglesz, büszke leszek rá, mert így csináltam meg.

És akkor emellett még ott van a tendencia, hogy mindenkit felvesznek valahova, ha más nem, tanítóképzőre. Elvégzi, majd nem dolgozik a szakmájában, mert valójában nincs is rá kereslet. De a diploma az kell, valahogy beléivódott a társadalmunkba. Apuci / anyuci fizeti, csak tanulj kislányom / kisfiam, mert nem lesz belőled senki.

Hát lófaszt. Sokszor, sok helyen emlegettem már, de az egyik legjobb programozó, akit ismerek, akitől a legtöbbet tanultam és a legjobb főnököm volt, kibukott a BME-ről, majd a GDF-ről - ami finoman szólva nem tartozik az élvonalba.

Mindeközben évente több, mint 100 ezer hallgató kezdi meg tanulmányait a felsőoktatásban, a hivatalos versenyszférban pedig csak 1.8 millió ember dolgozik, annak ellenére, hogy jórészt ők tartják el ezt az országot. Miattuk van BKV, MÁV, ők fizetik a tanárokat és orvosokat.

Súlyos problémák ezek. Nem csak azért, mert a képzés pénzbe kerül, hanem azért, mert akár 6 évig is ellébecolhatnak sokan anélkül, hogy később a felszedett tudást kamatoztatni tudják. Ezzel fölöslegesen kitolódik a munka- és gyerekvállalás, innentől már remélhetőleg nem kell magyarázni.

Mindeközben az asztalosok és kőművesek élik boldog világukat, sokszor jobb anyagi körülmények között, mint a két diplomával rendelkező "értelmiségiek". Na most akkor ki az értelmesebb?

Felsőoktatási reformot akarok. Most.

A rablásnak egy egészen új szintjét tapasztaltam meg a napokban, miután az iPhone-omon elromlott a mikrofon. Bevittem a legközelebbi T-Mobile üzletbe, ahol kiderült, hogy bár ők 9-ig vannak nyitva, a szervíz este 6-kor zár. Másnap vissza, az ízléses kifakult magenta inges úriember pedig közölte, hogy el van repedve a burkolat és ezért nem érvényes a garancia. Állítólag ez az Apple-szabály. Kérdeztem, hogy mennyibe kerülne kijavíttatni, a válasz 70 ezer forint volt.

Mikor felocsúdtam a döbbenetből, az úr még halkan javasolta, hogy keressek egy nem hivatalos szervízt, mást nem tud csinálni. Kissé zaklatottan távoztam, majd elkezdtem működő headsetet keresni, mivel az eredeti már rég nem működik. Ahhoz képest, hogy a T-nél 7.500 egy ilyen, a Saturnban sikerült ugyanazt 11-ért kínálni, volt mellette überszuperjó Sennheiser, 15 rugó. Na jó, tovább az iStyle-ba, ott 13-nál kezdődtek az árak, és meg sem álltak egészen 30 ezerig. Anyátok?

Közben megjegyezném, hogy van itthon egy fülhallgatóm, mivel B-stock volt (original, boltba visszaküldött termék), német barátaink 25 ezerért adták, de az egy AKG K-271, a világ egyik legjobb fülese! Ehhez képest valami csillivilli, sznoboknak való fosért, ami egyáltalán nem szól jobban, mint mondjuk egy alsókategóriás Philips képesek elkérni 30 ezer forintot! Csak gratulálni tudok annak, aki ilyet vesz.

Benéztünk még egy maffiamódszerekkel működő használt GSM-boltba, odadobtak elém egy 2G-s cuccot 5 ezerért. A garancia érvényessége 3 lépés távolság, mellette az eladó elkezdte nekem bizonygatni, hogy ez T-éknél 20 ezer. Inkább nem is fáradoztam tovább, fél perc múlva már ott sem voltam.

Itthon végigkutattam a netet. Már eleve szemet szúrt, hogy egy új mikrofon 3.500, a beszerelés 3.000 körül mozgott, magyarán tizedannyiért is megéri dolgozni rajta. Ez volt az a pont, ahol eldöntöttem, hogy nem adom egy vadidegen kezébe az amúgy kisebb vagyont érő munkaeszközömet, inkább megcsinálom én. 3 youtube-os tutorial végignézése után, egy csavarhúzó, egy papírlap és egy szélvédőre akasztható plüssbárány igénybevételével (nem vicc!) most újra tudom telefonálásra használni a telefonomat.

70 ezer forint, mi?

Ma voltam egy megbízás miatt egy cégnél, tárgyaltunk.

Most jártam először a magyar szilíciumvölgynek számító GraphiSoft Parkban, az SAP, MS és hasonló vállalatok közvetlen szomszédságában. Menő hely, igazi amerikai stílusú iroda, amiket a filmekben látunk. Sokat fizetnek. Az egyszeri megbízás mellé meglobogtatnak egy olyat is, hogy rengeteg jó iPhone-programozóra van szükségük főállásban, márpedig abból az országban már nem sok van.

Biztos minden anyuka álma, hogy a fia egy ilyen helyen dolgozzon, de mégis rossz érzéssel távoztam. Már a beszélgetésünknél megemlítették, hogy nem ritka a túlóra, a hétvégi munka, stb. És ezzel nincs is baj, amíg magamnak csinálom.

Már a legelső munkahelyemen sem igazán éreztem azt, hogy bármi konkrét eredménye lenne az erőfeszítéseimnek. A sok-sok éve ott dolgozó vezető grafikus alig keresett nálam többet, és pontosan ugyanannyit számított a szava, mintha aznap vették volna fel. És ez így megy mindenhol az iparban, egyszerűen nem becsülik meg a jó beosztottakat, maximum annyival, hogy nem rúgják ki.

Ha megint visszamennék igáslónak, valószínűleg pár hónap múlva vehetnék részletre autót, pár év múlva lakást. Beoszthatnám előre, hogy mikor mit vegyek, hova menjek nyaralni, és így tovább. Mindezért csupán két apróságot kéne beáldoznom: a szabadságomat és a lehetőséget valami nagyobb létrehozására. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy ha nem jön össze semmi még olyan 4-5 évig, ott az alkalmazottság mentőöve, talán külföldön. Nem félek attól, hogy lehetőségek nélkül maradnék. Eddig nem volt olyan állásinterjúm, ami után ne vettek volna fel.

És ez most kivételesen nem nagyképűség, mert ez nem eredmény részemről.

Lehet, hogy pár év múlva bánni fogom, de egy egészen más utat választottam, és egyelőre ragaszkodom az álmaimhoz.

Azért rendesen megadja a szervezetem is a módját a szilveszterezésnek: a tavalyi mandulagyulladás után idén egy jófajta gyomorgörcsel kedveskedik. De azért kitartok a végsőkig. Eddig minimum 6 helyre hívtak meg (ami egyébként jól esik, általában nem sokan hívnak), vicces lenne, ha ennek ellenére itthon ülnék. Még tévé sincs.

És ha újév, akkor fogadalomtétel, ami felénk nem igazán dívik (eddig egyszer éltem vele, igazaz bejött), most mégis, mégpedig így: jövőre megcsinálom azt a rohadt mainstream rock zenekart. Mindegy, hogy hogyan, kivel, mennyiért és milyen formában, de igyekszem majd minél több ember fülébe eljuttatni a kreálmányaimat.

Nagyon nem szeretem, amikor előre agyonhájpolnak valamit, mint ahogy ezzel a filmmel is tették. A bevételnek jót tesz, az élménynek rosszat. Kicsit többre számítottam.

Az Avatar ugyanis nagyon jó, de nem az évtized legjobbja. Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem született még ennyire monumentális film - legalábbis látványvilágban. Mintha egy 2009-es tech demo lenne már sokszor látott fordulatokkal és rendezői megoldásokkal. Nem spoilerezek, ezt kötelező megnézni, mégpedig moziban, mivel a kép megdöbbentő szépségű, a szereplők mozgása és mimikája tökéletes.

James Cameron célja egyértelmű volt: egy újabb piramis felállítása a meglévők mellé, lehetőleg mindegyiknél nagyobb. Sikerült, valószínűleg jó sokáig emlegetni fogják a nevét. Forgatókönyvileg viszont középszerű. Bár nem volt feltűnő logikai baki, meglepetés sem ért. Ennek ellenére mosolyogva távoztam. Hatásvadász, az biztos.

Szakma lesz, bocs.

Vannak ugye azok az emberek, akik minden dolog mögött összeesküvést látnak, legyen az politikai csatározás, állítólagos ufok elrejtése, vagy a legújabb baromság, miszerint a h1n1-védőoltás valójában csak az immunrendszer gyengítésére szolgál, hogy később a zsidók könnyedén végezhessenek az emberiség kétharmadával. (Érted, a zsidók, en bloc.)

Az informatika világában ezek az emberek általában a Google lehetséges céljaival foglalkoznak, annyi különbséggel, hogy az említett cég monopolhelyzetében valóban van némi ijesztő. Eddig azonban némi tudatossággal könnyen ki lehetett kerülni a monstrumot: nekem például nincs gmail-fiókom. Freemail van már olyan 11 éve, emellett egy egyetemi és egy céges. Ugyanígy minden egyéb szolgáltatásra van alternatíva (a bing maps-szel a google maps-re is!). A közelmúltban viszont egy egészen új dimenzióba lépett a cég.

Közben nézzük meg, mi is az az internet? Vegyük elő a közhelyszótárat és szavaljuk együtt: óriási hálózatba kötött, egymástól független számítógépek halmaza, aminek nincs központja. Ez így is van, a net mégis sebezhető. Nem, nem úgy, hogy a nagyobb csomópontokat kilőjük. Még akkor sem omlana össze, maximum kicsit lelassulna. Két szerver között ugyanis mindig van második út, sőt harmadik és negyedik is. Az internet definíciója viszont nem csak a gépeket foglalja magába, hanem a protokollokat is. Az egyikük azért lett létrehozva, hogy a kutatók számára kifejlesztett rendszerben az egyszerű ember is otthonosan érezze magát. Vévévé pont fríláv pont hu, Józsi, fre-e-lo-ve, érted? Ott lehet csajozni.

Persze, hogy érti, és sokkal szívesebben megjegyzi, mint a 91.120.20.34-et. Pedig ugyanazt kapja mindkettőre. A domain nevet ugyanis lefordítja az ún. DNS (nem a Dezoxiribonukleinsav, hanem a Domain Name System) a gép valódi címére, ezt a fordítást viszont csak pár, külön e célból fenntartott szerver tudja végrehajtani.

Ebbe a bizniszbe szállt be a gugli az ingyenes DNS-sel. Sajnos mivel egy óriási márkanévről (és a kapacitás miatt gyorsaságról, azaz jobb szolgáltatásról) van szó, sokan örömmel beállnak a sorba, ezzel olyan nagy hatalommal felruházva céget, ami már egészen konkrét félelemre adhat okot. Elképzelhető, bár nem valószínű, hogy ezzel egyszer vissza fognak élni. Ekkor minden egyes alájuk tartozó domainnevet egy kattintással leállíthatnak / fizetőssé tehetnek. Ha a világ összes domainjét ők szolgálják ki, akkor egyszerűen minden tőlük fog függni, emailezéstől a virtuális csajozásig. Ugye ezt nem akarjuk?

Tegnap megtörtént végre, elvesztettem a szüzességem.

Ahogy sejtettem, nem tudtam hibátlanul feljátszani az anyagot. Mutogathatok másra, foghatnám az utolsó pillanatban megírt témákra, és persze az sem feltétlenül szerencsés, ha szintin írják a gitár sávokat, de nem ez a lényeg. Nem vagyok elég pontos. Nem fogadkozok feleslegesen, inkább csak igyekszek mindent megtenni azért, hogy legközelebb ilyen ne történjen.

A "producer", akit magunkkal hoztunk nem aktivizálta túl magát, viszont a hangmérnök emberke nagyon konstruktív (és főleg türelmes!) volt. Ő is gitározik, szinte a teljes cucca bent volt, és kérdés nélkül kölcsönadta őket a felvétel erejéig. Így az amúgy is meglepően jól szóló Custom Audio fej mellett egy ősrégi, még kézzel épített Diezel VH4 fejet is bevetettünk, valamint az ESP-met is megcsaltam egy mestergitárral egy kiállás erejéig.

Mondjuk Custom Audiot azért még mindig nem vennék, nem tetszenek a közepei, de ez már ízlés kérdése. A Diezel viszont elgondolkodtatott.

Az miért van, hogy akik a munkájuk során idegeneket szolgálnak ki, általában alkalmatlanok bármilyen emberekkel folytatott tevékenységre?

Ma Fezzel életemben először - és ezek szerint utoljára - bementünk egy játékboltba, akarom mondani játékszoftverboltba, amit anno még a 64 kb rammal rendelkező Commodore és az 512-es Amiga összegéről neveztek el. Adott a hibásan feltett kérdés, majd a korrekció, amit feltehetőleg az eladó félreértett, majd kioktató hangnemben közölte, hogy az OS az operációs rendszert jelent és az nem az a játék amit keresünk.

Csapó kettő, kapcsolatfelvétel, ismételten visszautasítva valami hülye válasszal. Kínunkban csak röhögni tudtunk, mindketten jópár évet lehúztunk már info szakon, sőt, mondhatni az iparban is. Rövid úton távoztunk.

Magának választotta az állását, legalábbis a lehetőségek közül, és ha már elvállalt valamit, azt csinálja jól! Annyira tipikus a történet - nem mondom, hogy az országban, lehet, hogy máshol is -, mindenki tud ilyet százával a minimális hatalmával visszaélő takarítónőtől a paraszt ügyfélszolgálatoson keresztül a lopással gyanúsító pénztárosig.

Tudom, hogy nem véletlenül nem lett belőlük orvos vagy színész, de azért jártam már olyan országokban, ahol az ilyet egy szó nélkül kivágnák. Ott nem csak mondják, hogy a vevő a legfontosabb.

Annyira boldog lennék, ha nem kéne folytatnom a sort, de higgyétek el, nem én írom, hanem az élet.

Szóval megint felléptünk, ezúttal a Cökxpón Ambientben, amiről Lac már az elején találóan megjegyezte, hogy ez az igazi Budapest underground. Egyébként hangulatos kis hely, igaz a koncertterembe csak egy szűk és elég balesetveszélyes lépcsőn lehet lejutni. Látszik, hogy inkább CD-lejátszókra tervezték, mint 50 kilós gitárládákra.

A Dürer kisteremben a backstage ugye a színpad előtt helyezkedett el, itt már nem is fáradoztak hasonló hely létrehozásával. Elvileg fél nyolckor akartunk beállni, ehelyett kb. nyolckor kezdtük és majdnem egy órán keresztül tartott. A rendszer ugyanis hemzsegett a hibáktól, a technikus pedig minden alkalommal odabattyogott hozzánk, elmondta, hogy szerinte mi a gond (nem, eszébe sem jutott mikrofont használni), majd 10 perc múlva kiderült, hogy ő cseszett el valamit.

A Yasya után, mintegy háromnegyed órás csúszással kezdtünk. Szerencsére a félelmeim nem igazolódtak be, sokan megnéztek minket, sőt, még szemmel láthatólag élvezték is a zenénket! Öröm és bódottság, bár valami szokás szerint mindig gerjedt, és a slusszpoén: a Deeper közepénél egyszerűen elment az áram. De csak az egyik oldalon, a gitár ment tovább. Még toltuk a dobossal fél percig, aztán kénytelenek voltunk abbahagyni, nem volt semmi értelme. Még kétszer volt kiesés, szóval összességében a hely technikai felkészültsége siralmasabb, mint az előzőé.

Jövő héten pénteken stúdió, szombaton Tűzraktér, aztán befejeztük az idei tevékenységet.

Tegnap voltam hangmérnöknél. Most először találkoztam olyan igazi, hozzáértő emberkével, nem azzal a tipikus magyarral, amiből kétfajta van: az egyiknek van pénze, de nem tudja kihasználni a jó cuccait, a másiknak még pénze sincs, és elmagyarázza, hogy a Behringer ugyan szar, de ez az egy termékük mennyire jól sikerült.

Visszatérve: eddig nagy álmom volt, hogy hangmérnök legyek, tegnap óta viszont kevésbé. Nem akarok ilyen lenni. Nagyon ért hozzá, de csak ebből áll az élete, és ez meglátszik rajta. Mindenesetre már várom, hogy milyen lesz a felvétel (ja igen, eddig még stúdióban sem voltam, most meg rögtön az egyik legjobba megyünk), és persze a végeredmény. Addig pedig gyakorlás metronómra ezerrel, mert finoman szólva kijöttem a gyakorlatból.